Vasárnapi Könyv

Kiadja az Országos Közművelődési Tanács

1914. Első félév 9. füzet


Az ipar és kereskedés kezdetei

Amíg a mai ipar és kereskedelem kialakult, sok ezer évifejlődésen kellett átmennie. Ennek a hosszú fejlődésnek elsőkorszaka az az ősrégi idő volt, amikor az ember minden szükségesholmiját otthon, maga vagy családtagjai segítségével állítottaelő. Alacsony műveltségi fokon ez mindenütt így volt és ma is ígyvan azokon a vidékeken, ahol még ismeretlen a művelődés. Nem iskell régmult időkbe, vagy messzi vad népek közé kalandoznunk,hogy ezt a családi gazdaságot, legalább félig-meddig, magunkelőtt lássuk. A magyar földön is vannak még sokan, akik a magukvagy a szülőik házában is láttak ilyesfélét. Nem egy vidéken aszántóvető ember egymaga, családja segítségével építi a házát.Maga zsindelyezi. Csinál asztalt is, ha kell,—szóvalépítőmester, zsindelyező, asztalos egy személyben és ellátja,megteremti egymaga az egyéb házi szükségletek jórészét is. Devannak sokan olyanok is, akik jól emlékszenek még rá, hogy avásznat otthon szőtték, a szerszámokat otthon készítették ésbizony nagyon ritka dolog volt, ha valamit vásárolni kellett.

Igy volt ez hajdanán mindenütt, de még sokkal nagyobb mértékben,már azért is, mert akkor bizony még sokkal kevesebb fajta dologkellett az embereknek, mint ma, ha még olyan eldugott hegyifalvakban laknak is. Meg aztán akkor nem vásároltak, ha kellettvalami, amit nem tudtak maguk megcsinálni, hanem cseréltek. Csereútján pedig nehezebb volt egyhez-máshoz hozzájutni, mint pénzzelvásárolni, mert a pénz csak később kezdett szerepelni az emberekközött.

Amint kifejlődött a közlekedés, egymástól messze lakó emberek ésnépek is összejöttek egymással. Ha megismerték egymás dolgait ésha jóknak találták azokat, akkor rajta voltak, hogy maguknak islegyen olyan holmijuk.

Hogy lehetett azonban ezt elérni? Attól az időtől még messzevoltak, amikor a mesterember elkészít valamit azért, hogy eladja.Aki amit készített, azt saját magának készítette. A gazdagemberek pedig rabszolgákat vásároltak és azokkal dolgoztattak.Igy tehát, ha valakinek az volt a kívánsága, hogy bizonyosfajtájú munka a rendelkezésére álljon, olyan rabszolgát vásárolt,aki értett ahhoz a munkához, vagy rákényszerítette, hogy a kívántmunkát—úgy ahogy—előállítsa. Igy történt, hogy a régi Rómábanezerszámra voltak rabszolgák, akiknek iparcikkek készitése volt afeladatuk. Magyarországon viszont—a letelepedés elsőidejében—egy sereg jobbágy feladata az volt, hogy zsindelyeketkészitsen, másik csoport jobbágy szövéssel, famunkával vagyfegyverkovácsolással foglalkozott. Az ilyen jobbágy eltartásárólazután természetesen a gazdája gondoskodott, úgy hogy teljesen amesterségének élhetett.

A műveletlen népek kézimunkája mutatja, milyen eszközökkel dolgoztak az emberek az ősi időkben. Az ausztráliai szigetlakók még ma is a nyiluk segítségével fúrják, lyukasztják a deszkalapot.

A műveletlen népek kézimunkája mutatja, milyeneszközökkel dolgoztak az emberek az ősi időkben. Az ausztráliaiszigetlakók még ma is a nyiluk segítségével fúrják, lyukasztják adeszkalapot.

A kunyhóborításra való faháncs hasítása a mai félvad népeknél.

A kunyhóborításra való faháncs hasítása a maifélvad népeknél.

A háncs elválasztása a fatörzstől

A háncs elválasztása a fatörzstől

A lehá                        <div style=...

BU KİTABI OKUMAK İÇİN ÜYE OLUN VEYA GİRİŞ YAPIN!


Sitemize Üyelik ÜCRETSİZDİR!